A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2018. április 26-án írta alá a településünket érintő támogatói okirat végleges változatát, eszerint megkezdhetjük a fejlesztés előkészületeit a település központjában is. Az irányító hatóság 90 százalékra emelte a támogatás intenzitását, és emelt a megítélt támogatáson is. Eszerint 34 millió 425 ezer 352 forintot biztosít a hivatalt, az orvosi rendelőt és a postát érintő beruházás megvalósításához. Az önkormányzatnak 8 millió 415 ezer 51 forint önrészt kell biztosítania a fejlesztéshe...

Tovább...

Eredményesen zárult a közbeszerzési eljárás, Rákóczibánya képviselő-testülete május 8-i ülésén kiválasztotta az Óvoda és idősek napközi otthonának kivitelezőjét. A szerződést 60 napon belül kell megkötni, természetesen nem fogjuk megvárni a rendelkezésünkre álló határidő végét. Amint a kivitelezővel megkötjük a megállapodást, átadjuk a munkaterületet, és megkezdődhet a beruházás. A mintegy 39 és félmillió forintos fejlesztés eredményeképpen az idősek napközijének az épületét szigetelni fogjuk, lecseréljük a födémet, a jelenlegi,...

Tovább...

Településünk önkormányzata Kazár községgel közösen pályázott a Vidékfejlesztési Program külterületi helyi közutak fejlesztésére, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzésére irányuló felhívásra.

A pályázat keretében Kazár egy külterületi út kialakítására alkalmas, úgynevezett függesztett munkagép beszerzésére pályázott mintegy kilencmillió forint értékben, míg Rákóczibánya egy erőgép (traktor) beszerzését célozta meg öt és félmillió forintos támogatást kérve.
A megpályázott munkagépek beszerzéséhez mindkét önkormány...

Tovább...

Rákóczibánya Község Önkormányzata ebben az évben is elindult a Belügyminisztérium különféle Start közmunka-programjain, és idén is három fő pillérre pályáztunk. Az elmúlt évekkel ellentétben azonban az idei program megtervezésekor jóval nehezebb helyzetben voltunk. Már a pályázati felhívásnál világos volt, hogy a minisztérium jelentősen szigorítja a szabályokat, miközben a közmunkások bérét nem emeli. (Sőt egyes politikai szereplők elég „csúnya” szavakkal nyilatkoztak a közmunka-programokról és az azokban szereplőkről.)
A létszámot tekintve megkötés volt, hogy tervezni csak a tavalyi átl...

Tovább...

Rákóczibánya önkormányzatának képviselő-testülete február 14-i ülésén fogadta el a település idei költségvetését.

A büdzsét az államháztartási és az önkormányzati törvény alapján készítettük el. Az önkormányzat bevételeit alapvetően az állami támogatás határozza meg. Az állami feladatok ellátását a központi költségvetés finanszírozza, idén az előző évhez viszonyítva 4 millió 278 ezer forinttal kapunk több pénzt a feladataink ellátására, mint tavaly. A központi többletet az óvodai feladatok ellátásához (bérek emelkedése) és a nyilvános kö...

Tovább...

Dr. Becsó Károly, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az április 8-án megtartott országgyűlési képviselő választáson, Rákóczibányán. A kormánypárt jelöltje a szavazatok több mint 47 százalékát gyűjtötte össze. Településünkön a 487 szavazásra jogosult választópolgár közül 324-en éltek választási jogukkal, ami 66,53 százalékos részvételi arányt jelent.
Az országos listás szavazás névjegyzékében 471-en szerepeltek, míg a nemzetiségi listán 16 választópolgárt tartottunk nyilván. A megjelent 324 voksból négy volt érvénytelen. A legtöbb szavazatot a Fid...

Tovább...

Eboltás 2018

Eboltási időpontok, helyszínek:

2018. április 13. péntek

16:00 -16:20 Polgármesteri Hivatal előtt
16:25 – 16:40 Szénégető út / Fáklya út sarok

Pótoltás:

2018. április 27. péntek

16:00 -16:20 Polgármesteri Hivatal előtt
16:25 – 16:40 Szénégető út / Fáklya út sarok

Tovább...

Tisztelt Lakók!

A Belügyminisztérium jelentősen megszigorította a Mezőgazdasági Start Mintaprogram keretében támogatott állattartás feltételeit. Az új szabályok teljesíthetetlenek önkormányzatunknak, ezért a sertéstelep felszámolása mellett döntöttünk. Az állatállományt értékesítjük.

Első körben a településen élők között hirdetjük meg a malacokat az alábbi feltételek szerint:

  • A választási korú kismalacokat 8.000 Forintos áron kínáljuk,
  • az egy éves hízókat 450 Ft/kg áron
  • Az egy és öt év közötti sertések ára 400 Ft/kg
  • míg az öt évnél idősebb disznókat 300 Ft/kg áron kí...

Tovább...